Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gabit  senkinek sem kell bemutatni. Egy ország ismerhette meg a fiatal, tehetséges énekesnőt a Megasztár második szériájában, 2005-ben, hiszen Gabi volt a tehetségkutató versenyen a legjobb helyezést elért női előadó. Még a verseny alatt Gabi a CKM olvasóinak megmutatta magát, ledobva kislányos bájait igazi nőként mutatkozott meg az akkor alig 17 éves sztár. A verseny után, végig turnézta a nyarat, a Megasztáros csapattal, bejárták az egész országot. Három hónnappal a turnék után Gabi már önálló szólóalbummal jelent meg. A 12 vadonatúj dalt tartalmazó lemez zenei anyaga finom átmenet a pop és a rockzene között. Az albumhoz 2 videó klip készült, az első a lemez címadó dala a Feketevirág volt, majd azt követte a Vágyom rád, melyben Megasztáros társával Puskás Petivel együtt szerepelt a klipben, egy szerelmes párt alakítva. 2006. februárjában a Művészetek Palotájában került sor egy nagyszabású lemezbemutató koncertre, melyen Gabi vendégei testvére Tóth Vera és Palcsó Tomi voltak. A lemezbemutatón, Gabi duettet énekelt vendégeivel, valamint az est folyamán élő zenekari kísérete a TNT zenekara volt. Mikor születtél? 1988. január 17. Hol születtél? Tapolca Mikor ünnepled a névnapod? December 12. Milyen csillagjegyben születtél? Bak Milyen magas vagy? 171cm Vannak testvéreid? Van egy nővérem, Vera Van barátod? Nincs Mik a kedvenc ételeid? Sushi Mik a kedvenc italaid? Ásványvíz, Jim Bim Cola Mik a kedvenc filmjeid? Ghotika, Holló, Reqiem. Kik a kedvenc színészeid? Joni Depp, Fenyő Iván Kik a kedvenc színésznőid? A kutyuskáim: Kik a kedvenc énekeseid? Axl Rose, Bill Kaulitz, Eric Benet, Mujahid Zoli, Michael Jackson Kik a kedvenc énekesnőid? Mariah Carey, Withney Houston, Tóth Vera: Madonna,Lafee Tarja.(Nightwisból:) Kedvenc együtteseid? Guns n' Roses, Placebo, Green Day, Tokio Hotel:, Nightwish Melyik a kedvenc színed? Fekete, fehér, rózsaszín, zöld Mi a kedvenc időtöltésed? edzés, éneklés, tánc, olvasás... Hány éve énekelsz? 13Kép
 

Tomi Név: Molnár Tamás Születési hely, idő: Budapest, 1987. december 12. Életkora: 20 éves Névnap: március 7. Család: 2 fiútestvére van, egy bátyja és egy öccse Iskola: Homolkövis Úti Általános Iskola Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakkközépiskola  Névnap: március 7. Család: 2 fiútestvére van, egy bátyja és egy öccse Iskola: Homolkövis Úti Általános Iskola Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakkközépiskola s Gimnázium BMF gépészmérnöki

Linda Név: Zimány Linda Születési hely, idő: Nagykanizsa, 1986. március 29. Életkora: 22 éves Névnap: február 13. Iskola: Károli Gáspár Református Állam- és Jogtudományi Karán hallgató

Mark Név: Zentai Mark Születési hely, idő: Kaiserslautern (Németország), 1989. augusztus 25. Életkora: 18 éves Névnap: április 25.Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

TÁRKÁNY

(petra, 2009.11.13 09:38)

Nagyon királyak annyirra h nem is lehet elmondani !!!!!!!!!!!!!!!!király a hangjuk !!!!főleg MÁRKNAK

pannonhalma

(Csáfordi Dorina, 2009.03.06 14:42)

nAGYON SZERETEM A zENTAI mARKOT

kanizsai@freemail.hu

(Anyád, 2009.01.26 20:57)

Tóth Gabi és a kislányos báj, olyan messze van egymástól mint Bucsa Katmandutól.
Ha van előadóművész akitől testszerte viszkető csalánkiütést kapok, akkor az nem más, mint ez a beképzelt, rosszindulatú, lány-ka.
Bájára a bájosan primitív szókapcsolat jutott eszembe.
Két fellépés között felkereshetné a területileg illetékes pszichiátriai gondozót.
Hol a pánikroham, máskor a kényszerbetegség tüneteire kaphatna életrecepteket.
Remélem szén van elég raktáron, hogy kígyószemeit alaposan és jó vastagos körberajzolhassa.
Testvérét Verát egy lapon, ha kérhetem ne említsd vele. Szentségtörés lenne.

Azt még elfelejtettem..ha választani kellene, kit hallgatok szívesebben, Tóth Gabit, vagy Toto kutyát, ahogy a virsliért nyüszít, azt hiszem a válaszom nem maradhat kérdés.
Szeretlek :-)

Anyucid

.........???

(Dóri, 2009.01.25 11:36)

nekem a Márk tetszik nagyon
szerintem ő a legjobb
de a Tomi se rossz
de a Márk jobban tetszik nekem
a barátnőm oda van a Tomiért

...................

(lilla, 2009.01.25 11:33)

nekem nagyon tetszik a Tomi
és én szeretnék egyszer élőben is találkozni vele