Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gáspár László 1979-ben született Balassagyarmaton, 4 testvére van. Iskoláit szülővárosában végezte, vízvezetékszerelőnek tanult. Már általános iskolásként megmutatkozott művészi vénája, akkoriban azonban elsősorban a rajzolás terén bizonyított, több pályázatot is megnyert. Énekelni 16 éves korában kezdett komolyabban, innentől azonban nem volt megálllás. Első sikerét az iskolai Ki Mit Tud?-on aratta, egy Demjén Ferenc dallal megnyerte az ének Kép kategóriát. Jutalmul az igazgató egy basszusgitárral ajándékozta meg. Autodidakta módon, kitartó szorgalommal sajátította el a hangszer fortélyait. Ekkor ismerkedett meg olyan világhírű jazz-zenészek szerzeményeivel, mint Marcus Miller, Jaco Pastorius és George Benson. Ez az élmény a későbbiekben alapvetően meghatározta zenei ízlésvilágát, melyre a jazz zene mellett a soul és az R'n'B is hatott

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

SLOVAKIA

(REBEKA, 2010.04.27 14:23)

JO BAGY GÁSPÁR lACI CSAK EGY KICSIT MÁR BEKÉPZELT VAGY MIKOR BEKERULTÉL A MEGASZTÁRBA AKOR MÉG NEM IGY TARTOTAD MAGAD EZEL NEM AKARLAK LEMONDANI CSAK LEGYÉL AZ AKI VOLTÁL A HANGODAL PEDIG SEMI BAJ JO VAGY CSAK IGY TOVÁBB